X
    Categories: Life

5:2 – Remélem sikerülni fog!

Még valamikor júniusban beszélgettem egy kollégámmal mindenféléről, mert nem nagyon volt éppen ihletünk a munkához… :) Megesik néha mindenkivel. A srác jár gyúrdába, de nem azért, hogy hegyomlás legyen, hanem csak, hogy karbantartsa magát. Ezzel együtt, szereti a hasát, tehát van mindig mit ledolgoznia is a saját mércéje szerint. Én személy szerint örülnék, ha olyan alakom lenne, mint ami neki van jelenleg… :) Az elmúlt években ugyanis egy nem éppen előnyös alakot sikerül összehoznom magamnak, van rajtam jó sok kiló felesleg. És ez eljutott egészen addig a pontig, amikor már engem zavar. Annál pedig nincs rosszabb… A nehezebb dolog, hogy valahogy megoldja az ember ezt a problémát. Nem vagyok az a kimondottan sportmániás, szeretek jókat enni, de ami a legrosszabb, hogy mindez egy irodai ülőmunkával párosul. Ennek van most meg az „eredménye”.

A beszélgetésünk alatt szóba került, hogy milyen időközönként és mennyit gyúr, hol, és mennyiért. Én nem tudom, hogy hogyan csinálja, de munka után még 2-3 órát pakolja a súlyokat és aztán megy haza, ami még 1 órás út… Én már akkor megőrülök, ha munka után hazaérve már este 6 óra van és nincs időm sokszor a saját dolgaimra emiatt. Na de mindegy, lehet, hogy csak én nem nézem jó irányból. Ellenben szóba került még egy érdekes dolog. Elmesélte, hogy egy új módszert fog kipróbálni a diétázásra és fogyásra, amit egy TV műsorban látott. A BBC-n van egy Horizon című adás (Kb., mint otthon Delta volt anno), amiben mindenféle érdekes dologgal foglalkoznak, körbejárják. Ebben a műsorban volt egy adás, amelyben Dr. Michael J. Mosley újságíró próbál meg utánajárni, hogy mennyire egészséges és hogyan tudna még egészségesebben élni, valamint fogyni. Mindezt úgy, hogy ő sem kimondottan sportember. Az epizód címe „Eat, Fast and Live Longer” volt.

Amennyiben a beágyazott videó nem működne valamiért, a Vimeo-n is megtalálható, de ott nincs HD minőségben sajnos. Aki pedig le szeretné tölteni, kicsit kutasson a neten és még angol feliratot is fog hozzá találni, ha szükséges…

Nem mesélem el az egész adást, mert akit érdekel, majd megnézi. Rettentő érdekes amúgy! Amit kiemelek, az csak az alkalmazott módszer, amit választott saját magának. Ez pedig nem más, mint az 5:2-es diéta. A tömör lényege pedig, hogy a hét 7 napjából 5 napon azt eszik az ember, amit csak akar, ellenben a maradék két napon maximum 600 (nőknél 500) kalóriányi ételt lehet elfogyasztani per nap. Természetesen lehet a napok arányátt változtatni 4:3 vagy 6:1 formában (másnak nincs értelme), de úgy gondolom, hogy egy olyan embernek, aki szereti a hasát és belevág ebbe, kezdetnek a 2 napos „koplalás” is bőven erőt próbáló lesz. A 4:3 akkor kivitelezhető, ha már valamennyire ráállt a szervezet a koplalásra és a 6:1 pedig a szinten tartáshoz jó (Dr. Mosley már ezt alkalmazza).

Nos, én ezt az 5:2-es megoldást fogom kipróbálni, jelenleg két egymást követő napon. Később lehet, hogy a két független napra állok át.

UPDATE: Egymást követő napokon való koplalás nem ajánlott! Kollégám szólt, hogy ezt ne csináljam, mert nem jó és nem hatékony. Amúgy már fájt a fejem is az éhségtől és néha megszédültem dél felé, szóval amúgy sem tudom, hogy hogyan bírtam volna ki. Így kedd és szerda helyett csütörtök lett belőle, de a hétfő és csütörtök lett koplalós napnak kijelölve a jövőre nézve. Ahogy a második videóban is említi az illető. Sokkal jobban eloszlik a héten az evés-nem evés. Amúgy úgy, hogy csak egy napot kell kibírni 600 Kalóriával, lényegesen egyszerűbb a történet!

A témában Dr. Mosley könyvet is írt, mely az Amazon Top 100 Bestsellers listáján is 3. helyen szerepel. A könyv címe The Fast Diet: The Secret of Intermittent Fasting – Lose Weight, Stay Healthy, Live Longer. Azoknak, akik lusták olvasni vagy csak egyszerűen nincs idejük, itt egy rövid, tömör, de lényegre törő 6 perces összefoglaló:

Az első és egyben koplalós napomon írom ezt a bejegyzést. Este van, túl vagyok a laktatónak egyáltalán nem mondható kaján és éhes vagyok. Soha az életben nem diétáztam önszántamból. De muszáj csinálni! Kívánjatok erőt és kitartást a mutatványhoz! :) A további fejleményekről majd beszámolok.

 

Hasonló cikkek

104 nap Ennyi nap telt el, mióta elkezdtem az 5:2-es diétát. Az eredmény pedig... ... durván 8,5 kg. Itt látható a fogyási diagramom: Az jelenle...
Egy év az 5:2-vel Eltelt egy év és az alábbi következtetést tudom levonni az 5:2-es diétával kapcsolatban... Az elején nem volt egyszerű, hozzá kellett szoknom ahhoz...
Sas Sam:

View Comments (0)